Tisztaberek SE - Kis település nagy foci!

Hatodik helyen zártuk a bajnokságot
 
Köszönjük szurkolóink egész éves támogatását!
 
 

Az utolsó meccs is olyanra sikerült, amilyenre az egész tavasz
 
 
Kölcse–Tisztaberek 3–1 (0–1)

Kölcse, 100 néző, v.: Oláh Z.

Kölcse: Ludnaszki – Zavanyi B., Sztáraszta F., Dobos I., Botos Á., Botos V. (Nádasdi Gy.), Dub S., Budz M., Szverenko, Szkunzjak, Srjuba (Rézműves E.). Edző: Simon Csaba.

Tisztaberek: Makay Z. – Jóni R., Molnár Róbert, Juhász A., Nagy J., Molnár Roland (Lázár R.), Bencze Á., Tóth J., Kocsán G., Nyisztor T. (Fábián G.), Szabó A. Edző: Oroszi István.

Gól: Szverenko, Dub S., Srjuba, illetve Kocsán G. Ifi: 2–0.

Simon Csaba: – Az első félidőben a helyzetkihasználásunk a nullával volt egyenértékű, a másodikban a megbeszéltek szerint futballoztunk és megérdemelten fordítottunk. Köszönet jár minden egyes barátunknak és azoknak, akik segítették a csapatot.

Oroszi István: – A második félidő tipikus lenyomata volt a „tavaszi menetelésnek”, de ősszel tettük magasra a lécet. Köszönöm a fiúk lelkes hozzáállását, szurkolóink és a klubvezetés támogatását.
 

Nyolc még gombócból is sok...
 
Tarpa–Tisztaberek 8–1 (4–1)

Tarpa, 150 néző, v.: Lucsik.

Tarpa: Szűcs K. – Ködöböcz N., Szidor S., Tar E., Péter Gy. (Kemény G.), Djacsenko, Oros E., Vince K., Antal R., Barta F., Ricsei F. Játékos-edző: Rozman Sándor.

Tisztaberek: Makay Z. – Molnár Róbert, Rudnák N., Lázár R., Molnár Roland (Kosztya Z.), Fábián G., Bencze Á., Tóth J., Kocsán G., Makszim G. (Lukács B.)., Szabó A. Edző: Oroszi István.

Gól: Barta F. 4 (egyet 11-esből), Péter Gy., Vince K., Djacsenko, Szolomka, illetve Lázár R. Kiállítva: Rudnák N. (41. perc).

Rozman Sándor: – Gratulálok a fiúk egész éves munkájához. A mai mérkőzésen is bebizonyítottuk, hogy mi vagyunk ennek a csoportnak a legjobb csapata. Továbbá gratulálok Barta Ferenc ötvenedik és csapat százötvennégy góljához! Ez volt a utolsó meccsem edzőként, a továbbiakban csak játszani szeretnék.

Oroszi István: – Sajnos, nem sikerült elkerülnünk ellenfelünk kontragóljait, ennek egyenes következménye a nagy különbségű vereség.
 
 

No comment
 
Tisztaberek–Milota 5–7 (3–3)

Tisztaberek, 50 néző, v.: Tordai M.

Tisztaberek: Kosztya Z. – Jóni R., Molnár Róbert (Makszim G.), Rudnák N., Juhász A., Nagy J., Molnár Roland (Fábián G.), Bencze Á., Tóth J. (Kálló A.), Kocsán G., Szabó A. Edző: Oroszi István.

Milota: Cseh P. – Paládi P., Mikulka D., Lukács M., Balogh S., Delényi A. (Orgován L.), Jakab J. (Orosz T.), Siket L., Fejes P., Tóth K. (Nagy B.), Antal J. Megbízott edző: Rétfalvi Róbert.

Gól: Szabó A. 2 (egyet 11-esből), Molnár Roland, Molnár Róbert, Bencze Á., illetve Lukács M. 2, Delényi A., Siket L., Antal J., Balogh S., Tóth K.

Kiállítva: Nagy J. (80. perc), Kálló A. (81. perc), Juhász A. (88. perc). Ifi: 7–3.

Oroszi István: – A mai meccsen lényeges jobban játszottunk mezőnyben ellenfelünknél, viszont bizonyos dolgok nagyon negatívan befolyásolták a mérkőzés végkimenetelét, amiről inkább nem szeretnék nyilatkozni.

Rétfalvi Róbert: – Hétről-hétre emberhiánnyal küzdünk, most is igen nehéz volt összerakni a kezdőcsapatot. Mégis sikerült győznünk egy gólgazdag, és indulatoktól sem mentes mérkőzésen. Gratulálok minden játékosnak a mai teljesítményhez.
 
 
 

Az 1 pontra rászolgáltunk volna...
 
Csenger–Tisztaberek 3–2 (2–2)

Csenger, 150 néző, v.: Frindik J.

Csenger: Bodnár B. – Korponai K., Orosz F. (Garda P.), Ilbán M., Imre M., Katona P. (Juhász N.), Mona Á., Almási J., Juhász M., Csatári Z. (Geletey Z.), Gaál K. Edző: Juhász Ferenc.

Tisztaberek: Makay Z. (Kosztya Z.) – Jóni R., Molnár Róbert, Rudnák N., Lukács N. (Fábián G.), Nagy J., Molnár Roland (Kálló A.), Bencze Á., Tóth J. (Makszim G.), Kocsán G., Szabó A. (Szabó L.). Edző: Oroszi István. Gól: Ilbán M., Imre M., Juhász M., illetve Molnár Róbert, Szabó A. (11-esből). Ifi: 6–6.

Juhász Ferenc: – Magas színvonalú játékvezetés mellett gyengén futballozva sikerült megszerezni a három pontot.

Oroszi István: – A negyvenötödik és a kilencvenedik percben is ajándékoztunk ellenfelünknek egy-egy gólt, de még így is a döntetlen lett volna a reális eredmény.
 
 

A lényeg a 3 pont
 
Tisztaberek–Nábrád 3–0 (2–0)

Tisztaberek, 50 néző, v.: Ésik I.

Tiszataberek: Makay Z. – Jóni R., Molnár Róbert (Lukács N.), Rudnák N., Juhász A., Nagy J. (Fábián G.), Molnár Roland, Bencze Á., Tóth J. (Kálló A.), Kocsán G., Szabó A. (Lázár R.). Edző: Oroszi István.

Nábrád: Pásztor A. – Kovács B., Varga Z., Mercz J., Balogh Gy., Tejfel D., Szabó T., Tóth A., Pásztor L., Banga B., Pásztor Z. Edző: Végh András.

Gól: Szabó A. 2, Jóni R. Ifi: 9–5.

Oroszi István: – Gyenge meccs, három pont.

Végh András: – Magas szinten közreműködő játékvezetői hármas, a mérkőzésen megjelent játékosok – összesen tizenegyen, megpróbáltak mindent megtenni, nekik külön köszönöm. Sajnos még nem tudjuk hogy melyik osztályban folytatjuk, de néhány játékosomnak meg fogom köszönni a részvételt. Gratulálok a Tisztabereknek.
 
 

Egy gól, de milyen fontos gól!
 
Tiszakóród–Tisztaberek 0–1 (0–0)

Tiszakóród, 120 néző, v.: Kósa Gy.

Tiszakóród: Juhász S. – Császár P., Csákányos T., Móricz I. (Légrádi G.), Algács B., Algács E., Ország Zs., Barkaszi D., Császár T., Baksa Á., Horváth G. Edző: Gyulai Zsolt.

Tisztaberek: Makay Z. – Jóni R., Molnár Róbert (Szabó A.), Rudnák N. (Lázár R.), Juhász A., Nagy J., Molnár Roland, Bencze Á., Tóth J., Kocsán G., Makszim G. Edző: Oroszi István.

Gól: Szabó A. (11-esből). Ifi: 3–6.

Gyulai Zsolt: – Volt egy olyan érzésem, ha a reggeli tehénfejésig játszunk, akkor sem tudunk gólt rúgni. Illa berek, nádak erek, elvitte a pontokat a Berek.

Oroszi István: – Taktikusan, fegyelmezetten játszottunk és igazi egygólos meccsen mi találtunk be. Császárné Ani finom káposztájával tökéletesre sikeredett a napunk.
 
 

Jó meccs, igazságos döntetlen
 
Tisztaberek–Csengersima 2–2 (0–2)

Tisztaberek, 50 néző, v.: Oláh Z.

Tisztaberek: Makay Z. – Jóni R., Molnár Róbert (Lázár R.) Rudnák N., Juhász A., Nagy J., Molnár Roland (Lukács N.), Bencze Á., Tóth J. (Kálló A.), Kocsán G., Szabó A. (Fábián G.). Edző: Oroszi István.

Csengersima: Bélteki L. – Kerekes M., Szűcs A. (Gyarmati N.), Domokos L., Horváth I., Gaál Cs. (Varga Gy.), Barcsay Á., Volkán R., Nyíri A., Korpás A., Halász N. (Kerekes T.). Játékos-edző: Volkán Roland.

Gól: Kocsán G., Jóni R., illetve Kerekes M., Halász N. Ifi: 6–2.
Oroszi István: – Úgy gondolom, hogy ha még lett volna egy kis időnk, megszerezhettük volna a győzelmet. A döntetlen reális eredmény egy gólhelyzetekben gazdag, lüktető meccsen.

Volkán Roland: – Ahol akarat van, ott út is van. Köszönjük szépen nézőink idegenbeli bíztatását.
 
 

Kár az utolsó húsz percért...
 
Mérk-Vállaj–Tisztaberek 4–1 (1–1)

Mérk, 120 néző, v.: Király A.

Mérk-Vállaj: Boros V. – Lehoczky R., Bálint M., Szimuly Gergő, Tóth K., Lakatos J., Osvath Z., Rostás K. (Fülöp Zs.), Szabó I., Cégényi A., Rosu. Edző: Szimuly Gábor.

Tisztaberek: Makay Z. – Jóni R., Molnár Róbert, Rudnák N., Juhász A., Fábián G. (Molnár Roland), Bencze Á., Tóth J., Kocsán G., Makszim G. (Kálló A.), Szabó A. Edző: Oroszi István. Gól: Osvath Z. 2, Lakatos J., Bálint M., illetve Jóni R. Ifi: 3–1.

Szimuly Gábor: – Tudtuk, hogy az osztáky egyik legjobb védelme ellen lépünk pályára, hatvan percig akadozott is a játékunk. A folytatásban szinte felbillent a pálya, így ilyen különbséggel is megérdemelt győzelmet arattunk.

Oroszi István: – Hetven percig működött a taktikánk, annyi kivétellel, hogy a ziccereinket nem tudtuk értékesíteni. Az utolsó húsz percben viszont az ellenfél fizikálisan és mentálisan felőrölt minket.
 
 

Győzelem a szomszédvári rangadón
 
Tisztaberek–Vámosoroszi 3–1 (1–1)
 
Tisztaberek, 100 néző, v.: Hegedűs Cs.

Tisztaberek: Makay Z. – Jóni R. (Kosztya Z.), Molnár R., Rudnák N. (Szabó L.), Lukács N., Nagy J., Molnár Roland (Lázár R.), Bencze Á., Tóth J., Kocsán G. (Cserepes R.). Edző: Oroszi István.
 
Vámosoroszi: Nagy M. – Tisza S., Kiss B. (Molnár P.), Balogh S., Bartha K., Riskó T., Szilágyi L., Dávid G. (Kiss A.), Máté G., Kerekes Sz., Somogyi T. Megbízott edző: Végh Endre.
 
Gól: Jóni R. 3, illetve Bartha K. Ifi: 2–4.
 
Oroszi István: – Igazi szomszédvári rangadó volt, melyen a győzelem mindig hatványozottan számít. Így mi is elégedettek lehetünk igaz, a játékunk hagyott némi kívánnivalót maga után.
 
Végh Endre: – Az erdőháti rangadón ezer sebből vérző csapatunk megint vereséget szenvedett. Hétről hétre ifistákkal egészülünk ki, hiába vagyunk meg játékban, amíg az ellenfél lövi a gólokat, nem szerzünk pontot. Gratulálok az ificsapatunknak.
 
 

Kár érte...
 
Szatmárcseke–Tisztaberek 3–2 (0–0)

Szatmárcseke, 70 néző, v.: Rajzinger I.

Szatmárcseke: Bőnyei B. – Bakó K., Kóczé G., Vajda A., Mándi Z., Bandics L. (Sankó J.), Somogyi R., Varha Z., Mándi Zs., Viscsak E., Bozsányi L. Edző: Hadadi Ferenc.

Tisztaberek: Makay Z. – Molnár Róbert, Szabó L., Rudnák N. (Makszim G.), Nagy J., Kálló A., Bencze Á., Lukács N., Kocsán G., Fábián G. (Kiss G.), Szabó A. Edző: Oroszi István.

Gól: Viscsák E., Vajda A., Kálló A. (öngól), illetve Szabó A., Kocsán G. Kiállítva: Mándi Z. (65. perc). Ifi: 1–1.

Hadadi Ferenc: – Magas színvonalú játékvezetés mellett végre bíztató arcát mutatta a csapat. Nagyot harcolva, megérdemelten győztünk.

Oroszi István: – Olyan fázisában veszítettük a mérkőzést, amikor már nekünk állt a zászló. Sajnos mostanában mind védekezésben, mind támadásban többet hibázunk a kelleténél.
 

Bosszantó döntetlen
 
Tisztaberek–Tyukod 2–2 (2–0)
 
Tisztaberek, 50 néző, v.: Pethő P.
 
Tisztaberek: Makay Z. – Jóni R., Molnár Róbert (Fábián G.), Juhász A., Lukács N., Nagy J., Molnár Roland (Kálló A.), Bencze Á. (Makszim G.), Tóth J. (Kiss G.), Kocsán G., Szabó A. (Lázár R.). Edző: Oroszi István.
 
Tyukod: Fekete S. – Varga M., Feka N., Feka J., Horváth T., Kertész J., Csaholyi Cs., Berki N., Sípos M. (Nyerges O.), Lakatos I., Kasu Á. Játékos-edző: Fekete Zoltán. Gól: Juhász A., Nagy J. (11-esből), illetve Lakatos I., Kertész J. Ifi: 6–0.
 
Oroszi István: – Mi vagyunk a legjóságosabb csapat, mert ha valaki bajban van, rögtön a segítségére sietünk.
 
Fekete Zoltán: – Sajnos nem túl jó mutatókkal utaztunk a mérkőzésre, kapus nélkül kellett kiállnunk, és erre az ellenfél is kétgólos előnyben került az első félidőben. A végén mégis sikerült ikszre hoznunk a találkozót.
 
Gratulálok a csapatomnak, mert hátrányból sem adta fel.

 

http://www.szon.hu/olyan-szinvonalu-volt-a-merkozes-mint-egy-kinai-cipo-nagyon-gyenge/3431614 


Taktikus játékunk 3 pontot eredményezett
 
Nyírmeggyes–Tisztaberek 0–1 (0–1)
 
 
Nyírmeggyes, 100 néző, v.: Frindik J.
 
Nyírmeggyes: Gergely I. – Hornyák Zs., Szántó I., Nagy Zs., Palcsák N., Dobos J., Takács S. (Éles M.), Czibi Zs. (Székely Zs.), Balogh L., Fleisz Zs. (Pető Á.), Sivadó L. Edző: Körmös Miklós.
 
Tisztaberek: Makay Z. – Jóni R. (Lázár R.), Molnár Róbert, Juhász A., Nagy J., Molnár Roland (Kálló A.), Fábián G. (Szabó L.), Bencze Á., Tóth J., Kocsán G., Szabó A. (Makszim G.). Edző: Oroszi István.
 
Gól: Molnár Roland. Ifi: 14–0.
 
Körmös Miklós: – Ez volt az a meccs, amikor semmi sem jött össze. Az első percben kihagyott büntető megfogta a csapatot, és megpecsételte a sorsunkat. Gratulálok a ifik fölényes diadalához.
 
Oroszi István: – Egyszerű játék a futball, ha több gólt rúgsz mint az ellenfél, akkor nyersz. Régen láttam a csapatot ilyen fegyelmezetten, és taktikusan védekezni.

 

http://www.szon.hu/egyszeru-jatek-a-futball-ha-tobb-golt-rugsz-mint-az-ellenfel-akkor-nyersz/3423574


Hiányzók, küzdelem, három pont

 

Tisztaberek–Nyírcsaholy 3–1 (1–0)

Tisztaberek, 50 néző, v.: Kocsis Zs.

Tisztaberek: Makay Z. – Molnár Róbert, Szabó L. (Kiss G.), Lukács N., Makszim G. (Lázár R.), Tóth J., Molnár Roland, Bencze Á. (Kálló A.), Kocsán G., Szabó A. (Kosztya Z.), Jóni R. Edző: Oroszi István.

Nyírcsaholy: Putirka G. – Antal Z., Kovács Á., Putirka B., Szabó V. (Ilku Á.), Botos S., Balogh J. (Bégány G.), Mező A., Bálint Cs. (Kovács J.), Ilku T., Jónás P. (Disznós G.). Edző: Kiss Ervin.

Gól: Szabó A., Jóni R., Lázár R., illetve Bálint Cs. Ifi: 1–6.

Oroszi István: – Igaz hogy sok hiányzónk volt, és a meccs közben sérülések is hátráltattak, de volt tartása a csapatnak, így mély talajú pályán, küzdelmes meccsen, megérdemelt győzelmet arattunk.

Kiss Ervin: – Az a borzasztó, hogy az eredmény akár lehetne fordítva is. Amíg mi a döntő szituációkban hibáztunk, addig az ellenfél szinte minden lehetőségével élt.

 

http://www.szon.hu/hiaba-az-orszagos-tuzgyujtasi-tilalom-szikrazo-vedekezest-mutattak-be/3415760


Ezúttal Fortuna sem volt velünk

 

Tisztaberek–Tarpa 0–4 (0–1)

Tisztaberek, 50 néző, v.: Veres J.

Tisztaberek: Makay Z. – Juhász A., Rudnák N., Nagy J., Bencze Á. (Kálló A.), Tóth J., Molnár Róbert, Kocsán G., Molnár Roland (Kiss G.), Szabó A., Fábián G. (Lázár R.). Edző: Oroszi István.

Tarpa: Szűcs K. – Szidor S., Antal R., Egresi G. (Ködöböcz N.), Kusnyir, Péter Gy., Kemény G., Tar E. (Gajdos Cs.), Djacsenko (Kemény Cs.), Orosz E. (Kacsó R.), Barta F. (Vince K.). Játékos-edző: Rozman Sándor.

Gól: Barta F. 2, Orosz E., Kacsó R.

Oroszi István: – Sajnos, kicsit több volt az egyéni hiba a megszokottnál, null egynél lett volna lehetőségünk visszajönni a meccsbe, de ha a száz százalékos 11-est sem ítélik meg a javunkra, valamint Fortuna sem vesz kegyeibe, akkor nem sok esély marad a győzelemre. Köszönjük szurkolóink egész éves buzdítását, a település vezetőinek támogatását.

Rozman Sándor: – Az első perctől domináltunk, sok helyzetet alakítottunk ki, úgy gondolom, megérdemelten nyertünk egy nagyon jó csapat ellen. Köszönjük a szurkolóink támogatását.

 

http://www.szon.hu/ha-reggelig-jatszunk-akkor-se-tudtunk-volna-golt-loni/3272637 


Bosszantó hazai vereség

 

Tisztaberek–Csenger 0–2 (0–1)

Tisztaberek, 50 néző, v.: Harsányi Cs.

Tisztaberek: Makay Z. – Szabó L. (Bencze Á.), Rudnák N., Nagy J., Makszim G. (Kálló A.), Tóth J., Molnár Róbert, Lukács N. (Kocsán G.), Molnár Roland (Lázár R.), Szabó A., Fábián G. Edző: Oroszi István.

Csenger: Bodnár B. – Mona Á., Sopota S., Korponai K., Gaál K., Garda P., Ilbán M. (Orosz F.), Geletey Z., Pintye N. (Barcsay Á.), Juhász N. (Burjász J.), Juhász M. (Imre M.). Edző: Juhász Ferenc.

Gól: Gaál K. (11-esből), Orosz F. Ifi: 3–1.

Oroszi István: – Sajnos be vagyunk oltva gól ellen, ami hozzájárult az elmúlt két meccs sikertelenségéhez. Sajnos a játékvezetők részéről sem minősülünk egyenlőnek más csapatotokkal szemben. Mind szabadrúgásokat, mind tizenegyeseket ellenfeleink sokkal többet rúghatnak, holott abszolút nem tartom magunkat durva csapatnak. Felháborít, hogy hazai pályán is minősíthetetlen ítéleteket hoznak ellenünk.

Juhász Ferenc: – Csoda történt, mert végre idegenben is szereztünk pontokat. Taktikus, érett győzelem volt ez a csapattól. A sikert lelkes szurkolótáborunknak ajánljuk.

 

http://www.szon.hu/a-potyagolok-merkozese-tyukodon-a-vacsora-ma-toltott-kaposzta-lesz-tejfollel/3254955 


Egy-null oda...és erről ennyit!

 

Nábrád–Tisztaberek 1–0 (0–0)

Nábrád, 100 néző, v.: Piskóczi Zs.

Nábrád: Pásztor A. – Kondor G., Szabó T., Mecz J., Balogh Gy., Tejfel D., Tóth A., Pásztor L. (Balla N.), Mercz L., Jakab T. (Fejes A.), Pásztor Z. Edző: Végh András.

Tisztaberek: Makay Z. – Juhász A., Szabó L. (Rudnák N.), Nagy J., Makszim G. (Lukács N.), Molnár Róbert (Nyisztor T.), Bencze Á., Kocsán G., Molnár Roland, Lázár R. (Kálló A.), Fábián G. Edző: Oroszi István.

Gól: Tejfel D. Ifi: 2–10.

Végh András: – Ha ez a mérkőzés a tippmix tétlapon szerepelt volna, akkor erre a meccsre biztos azt mondják hogy bunda. Most bebizonyítottuk, utolsókból is lehetnek elsők. Rozman Sándornak üzenjük, hogy várjuk a múltkori felajánlását.

Oroszi István: – A mai gyenge teljesítményünk után nem érdemeltünk még pontot se. Gratulálok a lelkesen játszó hazai csapatnak.

 

http://www.szon.hu/a-tarpai-edzo-kifakadt-a-vereseg-utan/3247350


Rengeteg gólhelyzet, két rúgott gól...

 

Vámosoroszi–Tisztaberek 2–2 (0–1)

Vámoroszi, 150 néző, v.: Homonai P.

Vámosoroszi: Szaniszló Á. – Márton J., Somogyi T., Róka R., Jóni R., Baráth G., Bartha K., Ács A. (Somogyi R.), Franku A., Riskó T., Szilágyi L. Edző: Orosz András.

Tisztaberek: Makay Z. – Juhász A., Rudnák N. (Szabó L.), Makszim G. (Bencze Á.), Molnár Róbert, Molnár Roland, Nagy J., Tóth J., Kocsán G., Szabó A., Fábián G. (Lázár R.). Edző: Oroszi István.

Gól: Bartha K., Szilágyi L., illetve Fábián G., Molnár R. Kiállítva: Tóth J. (87. perc). Ifi: 7–0.

Végh Endre egyesületi elnök: – Az erdőháti rangadón igazságos döntetlen született. Mindkét együttes nyerhetett volna, de a meccs előtti egy perces gyászszünet megzavarta a csapatokat. Isam doktor, nyugodjon békében!

Oroszi István: – A fiúk végig maximálisan koncentráltak, és betartották a taktikát. Sajnos egy Vámosoroszi ellen hat-hét kihagyott ziccer nem fér bele.

 

http://www.szon.hu/nagyon-nehez-mit-mondani-egy-ilyen-meccs-utan/3212751?utm_source=twitterfeed&utm_medium=facebook 


Nem sziporkáztunk, de győztünk

 

Tisztaberek–Szatmárcseke 4–0 (1–0)

Tisztaberek, 50 néző, v.: Kósa A. Tisztaberek: Makay Z. – Juhász A., Rudnák N., Makszim G. (Kálló A.), Molnár Róbert, Lukács N. (Lázár R.), Nagy J., Tóth J., Kocsán G., Molnár Roland (Szabó L.), Fábián G. Edző: Oroszi István.

Szatmárcseke: Kovács G. – Kóczé G., Bakó G., Orsolyák Á., Mándi Z., Bandics L., Varga Z., Bozsányi L., Mándi Zs., Magula M., Bozsányi F. (Horváth R.). Edző: Hadadi Ferenc.

Gól: Lázár R. 3, Fábián G. Ifi: 2–4.

Oroszi István: – A meccs egyetlen pozitívuma, hogy az idény eddigi leggyengébb játékával is sikerült simán begyűjtenünk a három pontot. Hadadi Ferenc: – Ha a labdarúgás pontozásos sportág volna, akkor az első félidőt simán megnyerjük. De ez egy igazságtalan játék, így azt remélem, hogy legközelebb javítani tudunk.

 

http://www.szon.hu/biztos-bennem-van-a-hiba-ugyhogy-minden-este-olvasgatni-fogom-a-szabalykonyvet/3203709?utm_source=twitterfeed&utm_medium=facebook 


Magabiztos győzelem

 

Tyukod–Tisztaberek 1–6 (0–3)

Tyukod, 50 néző, v.: Balogh L.

Tyukod: Somlyai A. – Feka N., Lakatos S. (Csaholyi Cs.), Nyerges O., Tóth F., Bégány M. (Varga Mátyás), Kertész J. (Varga B.), Lakatos Gy., Feka J. (Kasu Á.), Lakatos I., Berki N. (Sipos M.). Edző: Nagy József.

Tisztaberek: Makay Z. – Juhász A., Rudnák N., Makszim G. (Lázár R.), Molnár Róbert, Lukács N. (Kocsán G.), Nagy J. (Szabó L.), Tóth J. (Kálló A.), Molnár Roland (Bencze Á.), Szabó A., Fábián G. Edző: Oroszi István.

Gól: Tóth F., illetve Molnár Roland 2, Fábián G. 2, Molnár Róbert, Lázár R. Ifi: 1–4.

Nagy József: – Amíg a fejekbe rendet nem teszünk, addig ez a sport nem működik. A csapatszellem hiánya, és a csapatban kialakult problémák orvoslására én nem látok reális megoldást, ezért tisztelettel megköszönöm az elmúlt három évet, ezentúl csak nézőként kívánok részt venni a mérkőzéseken.

Oroszi István: – Volt egy-két meleg pillanat a mérkőzésen, de a győzelmünk nem forgott veszélyben. A mezőnyben is jól teljesített a csapat, és szép gólokat szerezve sikerült begyűjtenünk a három pontot. Ellenfelünknek további sok sikert kívánok.

 

http://www.szon.hu/ez-a-csapat-a-mai-nap-olyan-meddo-volt-mint-egy-ezer-eve-alvo-tuzhanyo/3194406 


Egy jól sikerült nap

 

Tisztaberek–Nyírmeggyes 6–0 (2–0)

Tisztaberek, 50 néző, v.: Mónus G.

Tisztaberek: Makay Z. – Juhász A. (Makszim G.), Szabó L. (Rudnák N.), Bencze Á. (Kálló A.), Molnár R., Lukács N., Nagy J., Tóth J. (Fábián G.), Kocsán G., Szabó A., Lázár R. (Molnár R.). Edző: Oroszi István.

Nyírmeggyes: Gergely I. (Lakatos G.) – Tóth G., Székely Zs., Papp J. (Balogh A.), Hornyák Zs. (Horváth J.), Nagy Zs., Széles M., Kovács L. (Pető Á.), Török G., Balogh J. (Szondi Á.), Kiss A. Edző: Papp János.

Gól: Szabó A. 2, Molnár R., Kálló R., Lázár R., Lukács N. Ifi: 3–6.

Oroszi István: – Három szerencsés gól, számtalan kihagyott ziccer, és végül egy megérdemelt siker.

Papp János: – Sportszerű mérkőzésen, tartalékos csapatom sajnos csak ennyire volt képes. Gratulálok az ifik sikeréhez.

 

http://www.szon.hu/gladiatorokat-vartam-ehelyett-nyuszikat-kaptam/3184144


 

Döntetlen Nyírcsaholyban

 

Nyírcsaholy–Tisztaberek 2–2 (2–1)

Nyírcsaholy, 100 néző, v.: Vasas J.

Nyírcsaholy: Papp J. – Lelt J., Ilku T., Kovács Á., Bálint Cs. (Putirka B.), Bégány G., Botos S., Mező A. (Mihálku A.), Jónás P., Szabó V., Balogh J. Edző: Kiss Ervin.

Tisztaberek: Makay Z. – Juhász A., Rudnák N. (Szabó L.), Makszim G. (Bencze Á.), Molnár Róbert, Lukács N., Nagy J., Tóth J., Molnár Roland (Lázár R.), Szabó A., Fábián G. (Kocsán G.). Edző: Oroszi István.

Gól: Jónás P., Botos S. (11-esből), illetve Szabó A. 2 (egyet 11-esből). Ifi: 7–0.

Kiss Ervin: – Megint vezettünk kettő nullra, és még egy negyedóra sem telt el a mérkőzésből. Sajnos, a csapatunk most egy olyan sérüléshullámon megy keresztül, hogy ezt nem bírjuk elviselni. Ennek ellenére azt mondom, a második játékrész alapján igazságos a döntetlen.

Oroszi István: – Sajnos, megint bealudtunk a mérkőzés elején, de így is sikerült összeszednünk magunkat, és a második félidőben közelebb álltunk a győzelemhez. Úgy érzem, összességében reális eredmény a döntetlen.

 

http://www.szon.hu/csak-kerestuk-a-merkozes-ritmusat-de-megtalalni-nem-sikerult/3174169


Hátrányból fordítottunk 

Tisztaberek–Beregdaróc 4–2 (3–2)

Tisztaberek, 50 néző, v.: Kósa Gy.

Tisztaberek: Makay Z. – Juhász A., Rudnák N., Szabó L. (Bencze Á.), Molnár R., Lukács N., Nagy J., Tóth J. (Nyisztor T.), Kocsásny G. (Molnár R.), Szabó A. (Makszim G.), Fábián G. (Lázár R.). Edző: Oroszi István.

Beregdaróc: Heckó V. – Lukovics J., Varga G., Kosztel D., Danó Zs. (Bíró G., Simon K.), Szlifka I., Kovtun, Kokas A., Lucsia, D. Pethe K., Lakatos A. Edző: Baracsi Endre.

Gól: Nagy J. 2 (egyet 11-esből), Szabó A., Molnár R., illetve Lucsia, Kovtun. Ifi: 3–3.

Oroszi István: – Az első húsz percet átaludtuk, aztán jó játékkal, megérdemelten fordítottuk meg az eredményt az időnként túl agresszíven játszó ellenfelünkkel szemben.

Baracsi Endre: – Egy új taktikával próbálkoztunk, amelynek az volt a lényege, hogy igyekeztünk mi rúgni az első gólt, ez sikerült is. Kár, hogy a jelek szerint annyira hozzászoktunk a hátrányból történt fordításhoz, hogy ezzel a helyzettel nem tudtunk mit kezdeni…

 

 

Jó második félidő, magabiztos győzelem

Nagydobos–Tisztaberek 0–3 (0–0)

Nagydobos, 70 néző, v.: Frindik J.

Nagydobos: Somogy I – Onder G., Mudri B., Molnár Cs. (Bíró J.), Almássy Z. (Magyari D.), Dobrai G., Somfalvi P., Makszim Gergő, Magyari M., Bertalan K., Bajnai M. Edző: Bulyáki Zoltán.

Tisztaberek: Makay Z. – Juhász A., Rudnák N. (Kiss G.), Szabó L. (Bencze Á.), Molnár R., Lukács N., Makszim Gábor, Tóth J. (Kálló A.), Kocsán G. (Molnár R.), Szabó A., Fábián G. Megbízott játékos-edző: Kálló Attila.

Gól: Lázár R., Kálló A., Makszim G. (11-esből). Ifi: 3–5.

Bulyáki Zoltán: – Nagyon apró lépésekkel lépünk előre. Az első félidei játékért gratulálok a csapatnak, a folytatásra viszont elfáradtunk.

Kálló Attila: – A jó cserék a második félidőben jó játékot eredményeztek. A Makszim testvérpár „háborúját” a kis öcsi nyerte.

 

http://www.szon.hu/ha-reggelig-jatszunk-akkor-sem-rugunk-golt/3157267


 

Győzelemmel kezdtük a szezont

Tisztaberek–Kölcse 3–2 (2–2)

Tisztaberek, 50 néző, v.: Szikora L.

Tisztaberek: Makay Z. – Juhász A., Rudnák N., Nagy J. (Szabó L.), Molnár R., Lukács N., Makszim G. (Kálló A.), Tóth J., Kocsán G. (Kiss G.), Szabó A. (Bencze Á.) Lázár R. (Molnár R.). Edző: Oroszi István.

Kölcse: Nyilas M. – Zavanyi B., Sira T., Botos Á., Sztáraszta F., Szverenko (Rézműves E.), Imszicsei M. (Botos V.), Budz M., Repljyk, Szkunzjak, Kövesligeti L. Edző: Simon Csaba.

Gól: Lukács N. 2, Juhász A., illetve Repljyk (11-esből), Kövesligeti L. Ifi: 6–1.

Oroszi István: – A felújított és megújult környezethez méltó meccset játszottunk. A győzelmet Máté Zoltán bácsi emlékének szenteli a csapat.

Simon Csaba: – Sok helyzetet elpuskáztunk, a lehetőségeit jobban kihasználó csapat nyert.

 
 

 
A hétvégén megkezdődnek a megyei II. osztályú labdarúgó bajnokság küzdelmei. Hogy miként alakulnak majd az összecsapások az első fordulóban, azt a szon.hu-n is megpróbálták megtippelni.

http://www.szon.hu/ugras-az-ismeretlenbe-a-merki-palyan-csak-keservesen-lehet-sikert-elerni/3144583


Indul a bajnokság!

Elkészült a megyei II. osztály Kelet-Magyarország csoportjának sorsolása. Első mérkőzésünkön augusztus 13-án, 17 órától a Kölcse csapatát látjuk vendégül.


 

 

Ön a Tisztaberek SE megyei II. osztályú csapatának honlapját láthatja, csapatunk a Szabaolcs-Szatmár-Bereg megyei bajnokság Kelet-Magyarország csoportjában szerepel.

A csapat mérkőzései és eredményei a 2015-16-os bajnokság őszi fordulójában:

 

 Tyukod KHE-Sportegyesület Tisztaberek 2-1 Ifi:1-4

 
 Sportegyesület Tisztaberek-Nábrád SE 7-1 Ifi: 5-2
 
 Beregdarós SE-Sportegyesület Tisztaberek 0-2 Ifi: 5-1
 
 Sportegyesület Tisztaberek SE-Tunyogmatolcs SE 4-2 Ifi: 4-2
 
 Nyírmeggyes Sportklub-Sportegyesület Tisztaberek 4-2 Ifi: 7-3
 
 Sportegyesület Tisztaberek-Tiszakóród SE 1-2 Ifi: 1-6
 
 Mérk-Vállaj NSE-Sportegyesület Tisztaberek 2-2 Ifi: 5-1
 
 Sportegyesület Tisztaberek-Csenger FC 3-7 Ifi: 6-4
 
 Szatmárcseke KSE-Sportegyesület Tisztaberek 2-5 Ifi: 2-5
 
 Sportegyesület Tisztaberek-Tarpa SC 1-3 Ifi: 0-11
 
 Vásárosnamény SE-Sportegyesület Tisztaberek 5-3 Ifi: 6-1
 
 Sportegyesület Tisztaberek-Nyírcsaholy USE 5-4 Ifi: 0-3
 

 Kölcse SE-Sportegyesület Tisztaberek SE 4-2 Ifi: 8-0

 

Vámosoroszi KSE-Sportegyesület Tisztaberek SE 1-1 Ifi: 4-2

 

Sportegyesület Tisztaberek-Milota SE 2-2 Ifi: 6-4

 


 

Hírek

  • Indul a bajnokság!
    2016-08-04 19:14:06

    Elkészült a megyei II. osztály Kelet-Magyarország csoportjának sorsolása. Első mérkőzésünkön augusztus 13-án, 17 órától a Kölcse csapatát látjuk vendégül.

  • Tisztaberek-Csenger 3-2
    2014-09-23 15:18:17

    Csapatunk a rangadón 3-2-re verte a régi rivális Csenger FC csapatát

    Ifjúsági csapatunk 11-1-re diadalmaskodott!

    Gratulálunk mindkét csapatnak!

Asztali nézet